Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A PB Products Knot Puller & Stripper zsinórfeszítő és csomórögzítő egy új fejlesztésű erős, masszív, rendkívül praktikus szerszám. Segítségével maximálisra növelhetjük a végszerelékeinkbe iktatott kötések biztonságát, amik ezáltal a kritikus pillanatokban biztosan nem fognak kioldani. Ezzel az eszközzel egyenletes erőkifejtéssel terhelhetjük a rögzíteni kívánt csomókat, így akár a legvastagabb, legerősebb zsinórok is jól megfeszíthetők vele. Kampójába könnyedén beleakaszthatunk bármilyen hurkot, kapcsot, vagy horgot. Az eszköz nyélrésze ergonomikus kialakítású, nagyon kényelmes, stabil fogást tesz lehetővé. Az oldalán és az elején lévő barázdás gumi felületnek köszönhetően nedves kézben sem csúszkál. A nyélrészbe egy másik hasznos kiegészítőt is építettek a tervezők: egy rozsdamentes acélból készült zsinórhántolót. Ezzel az apró, de annál hasznosabb praktikával nem kell egy másik szerszámot előkeresnünk a dobozunkból egy előke készítésénél, hiszen több funkciót kapunk egyetlen eszközben.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A PB Products Knot Puller & Stripper zsinórfeszítő és csomórögzítő egy új fejlesztésű erős, masszív, rendkívül praktikus szerszám. Segítségével maximálisra növelhetjük a végszerelékeinkbe iktatott kötések biztonságát, amik ezáltal a kritikus pillanatokban biztosan nem fognak kioldani. Ezzel az eszközzel egyenletes erőkifejtéssel terhelhetjük a rögzíteni kívánt csomókat, így akár a legvastagabb, legerősebb zsinórok is jól megfeszíthetők vele. Kampójába könnyedén beleakaszthatunk bármilyen hurkot, kapcsot, vagy horgot. Az eszköz nyélrésze ergonomikus kialakítású, nagyon kényelmes, stabil fogást tesz lehetővé. Az oldalán és az elején lévő barázdás gumi felületnek köszönhetően nedves kézben sem csúszkál. A nyélrészbe egy másik hasznos kiegészítőt is építettek a tervezők: egy rozsdamentes acélból készült zsinórhántolót. Ezzel az apró, de annál hasznosabb praktikával nem kell egy másik szerszámot előkeresnünk a dobozunkból egy előke készítésénél, hiszen több funkciót kapunk egyetlen eszközben.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.