A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A spiccbotos horgászat már önmagában is rendkívül különleges módszer, nem is beszélve arról, ha kifejezetten nagy halak megfogásának céljával történik mindez. A bivalyerős Kaiwo botok exkluzív élményt biztosítanak már önmagukban is, de ebben az írásban szeretném bemutatni azokat az eredeti, Kínából érkezett praktikus kiegészítőket, melyek új szintre emelik a spiccbotos horgászatot!
Az Xzoga márka már ismerősen csenghet a pergető, valamint a nagyhalas horgászat szerelmeseinek, hiszen ez a világszínvonalat képviselő Maláj márka minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a horgászfelszerelések Ferrarija! Iszonyú precíz kidolgozottság, hibát és kompromisszumot nem tűrő megmunkálás, s persze a létező legjobb kvalitású, ultra modern anyaghasználat jellemzi a cég produktumait. A japán alapanyagokból készült, saját fejlesztésű blankok mívesek és egy életre szólnak, akárcsak a japánok történelmi ikonjai, a katana kardok! Aki megtapasztalta már, milyen elképesztően magas minőségi szintet és használati élményt képesek nyújtani ezek a termékek, annak egészen biztos, hogy az álma lesz egy Xzoga bot! A cég kínálati skálája igen széles, mert az egészen finom pergető mesterművektől az óceánok sósvízálló, törhetetlen nagyágyúiig minden szekció megtalálható a repertoárban.
A Mastery Blue 60H2 egy igazán univerzális pálca, mely rendkívüli erőtartalékokkal rendelkezik, mégis érzékeny maradt. A bottest az erőtartalékokhoz mérten karcsú és könnyű lett, melynek köszönhetően az egész napos pergetés során sem fárad el kezünk. A parafával borított nyél kézreálló és esztétikus kialakítású. A blankon Fuji gyűrűsor fut végig. Számos különféle műcsalit vezethetünk precízen, a közepestől a nagyobb méretekig, egészen biztos, hogy remek élmény lesz vele a peca!
Főbb tulajdonságok:
- Hossz: 183 cm
- Dobósúly: max. 120 g
- Anyaga: 99% grafit
- Akció: Extra-gyors
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.