A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A spiccbotos horgászat már önmagában is rendkívül különleges módszer, nem is beszélve arról, ha kifejezetten nagy halak megfogásának céljával történik mindez. A bivalyerős Kaiwo botok exkluzív élményt biztosítanak már önmagukban is, de ebben az írásban szeretném bemutatni azokat az eredeti, Kínából érkezett praktikus kiegészítőket, melyek új szintre emelik a spiccbotos horgászatot!
Évek óta nagyon népszerűek az ún. „füstülő” vagy „vérző” csalik a horgászok között. A Haldorádó palettán 2020-ban jelentettük meg a „füstölő csalijaink” első generációját. Nézzük meg a TORNADO Wafter névre keresztelt csalinkat, hogy mit is tud?
Olyan színekben és hozzá passzoló ízekben hoztuk forgalomba, amelyek nekünk kiemelkedően jól teljesítettek. A Mangó, narancssárga színben, az Édes Szamóca, piros színben, N-Butyric & Ananász, sárga színben, a Rokfort Sajt, büdös sajt aromát kapott és narancssárga színben pomázik, a Mézeskalács pedig, barna színű lett. A Fokhagyma & Mandula a jól bevált feltűnő, fehér színben, míg a Puncs & Menta rózsaszínben pompázik. 2022-től elérhető a Tintahal & Barack változat is, mely kevert színű, tehát rózsaszín és narancs színezetet kapott, míg a 2023-ban megjelenő változatok, a Sipi1 citromsárga és fehér, a Sipi2 narancssárga és fehér színű.
TORNADO Wafter 12 mm - Sipi 1 és Sipi 2
Számos kérést fogalmaztak meg az óévben kedves vásárlóink, melyek szerint szívesen kipróbálnák a Sipi 1 és 2 ízvilágú csalikat nagyobb méretekben is. Nem késlekedtünk, és 2023-tól immár a teljes TORNADO szortiment kiegészül a 2022 Top csaliízeinek változataival! A Sipi 1 citrom-borsmenta ízesítésű, és sárga + fehér osztott színű, míg a Sipi 2 narancs-fahéj ízesítésű, és narancssárga + fehér színű csali.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.