Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Ezzel a lámpával egyetlen kapásról sem fogsz lemaradni éjszaka! A Prologic C-Series vezetéknélküli sátorfény megbízható kapcsolatot létesít a Prologic C-series kapásjelzőkkel, és amikor kapás van, a lámpa bekapcsol. Állítható, így 5, 10 vagy 20 másodpercig világít kapás esetén.
A jelzést leadó jelző színével megegyező fénnyel azt is mutatja, hogy melyik boton van a kapás. USB-vel tölthető, így nem kell aggódni az akkumulátorok miatt, és négy különböző fényerővel rendelkezik, de szükség esetén manuálisan is bekapcsolható.
Összecsukható fémkampója, négy belső mágnese és egy fémtárcsa segítségével szinte bárhová rögzíthető, bármilyen sátorban.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ezzel a lámpával egyetlen kapásról sem fogsz lemaradni éjszaka! A Prologic C-Series vezetéknélküli sátorfény megbízható kapcsolatot létesít a Prologic C-series kapásjelzőkkel, és amikor kapás van, a lámpa bekapcsol. Állítható, így 5, 10 vagy 20 másodpercig világít kapás esetén.
A jelzést leadó jelző színével megegyező fénnyel azt is mutatja, hogy melyik boton van a kapás. USB-vel tölthető, így nem kell aggódni az akkumulátorok miatt, és négy különböző fényerővel rendelkezik, de szükség esetén manuálisan is bekapcsolható.
Összecsukható fémkampója, négy belső mágnese és egy fémtárcsa segítségével szinte bárhová rögzíthető, bármilyen sátorban.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.