Manapság divat lett a harcsahorgászat. Egyre több horgász szeretne kapitális harcsát fogni. De vajon mindenki fel van készülve, tudja azt, hogy miképpen bánjon a kifárasztott harcsával? Mielőtt összeakaszkodnánk egy nagybajuszúval, nem árt átgondolni. Hová és hogyan emeljük ki? Ha esetleg később tudjuk csak fotózni, miképpen tartsuk életben? De akkor is ildomos a kíméletes bánásmód, ha netalán valaki a konyhára szánja a későbbiekben őkelmét.
Szinte a végén kezdem a harcsahorgászatot, mivel meg vagyok győződve róla, hogy sokan csak azzal foglalkoznak, hogyan fogjanak végre harcsát. Csak ekkor szembesülnek azzal, hogy ki kell emelni, esetleg fotózáshoz életben tartani. Ebben szeretnék segíteni, útmutatást adni.
Megmondom őszintén, eddig még csak csónakból fogtam harcsát, tehát ebből a szempontból közelítem meg a kérdést. Viszont a leírtak nagy része alkalmazható partról való horgászat esetén is.
Tegyük fel, hogy megakasztunk egy harcsát és elkezdjük a fárasztását. Már közben készüljünk fel a harcsa kiemelésére. A csónak aljába lehetőség szerint terítsünk ki egy benedvesített „harcsamatracot”. Ez akár egy nagyobb darab ponyvából is készülhet. Hasznos lehet, ha körben erős fülek találhatóak rajta, hiszen a későbbiekben ezeket összefogva beleakaszthatjuk mérlegünk kampóját is. Ha ezzel megvagyunk, akkor nincs mást teendő, amíg el nem elérkezünk a kiemelés pillanatához. Ekkor szembesülünk az első kérdéssel, hogyan emeljük szárazra? Az első lehetőség: kézzel. Így bármekkorát ki tudunk emelni, nem árt azonban néhány dolgot előtte átgondolni! Figyelembe kell venni, miként akadt meg a horog, mert ha úgy látjuk, hogy beleakadhat kezünkbe az esetleg kiálló horog hegye, akkor tegyünk le a kiemelés eme módjáról, mivel igen veszélyes lehet. Gondoljunk csak bele! A halunk szájában az egyik horog a másik pedig szabadon mozog (ez kéthorgos műcsali, pl. egy wobbler esetében könnyen előfordulhat). Nyúlnánk a harcsa szájába, az pedig még tesz egy hirtelen mozdulatot, miáltal belerántja kezünkbe a szabadon lévő horgot - nem egy kellemes szituáció. Ennek ellenére, ha megoldható, akkor a kézzel való kiemelést javaslom, mivel állandóan „kéznél” van és ez a legkíméletesebb. A kezünket az éles gerebenfogak miatt védjük kesztyűvel, vagy egy darab ronggyal.
A fárasztás vége felé biztosan elérkezik az a pillanat, hogy halunk már szinte kínálja magát a kiemelésre. Ekkor viszont nem szabad megfogni, előtte meg kell piszkálni; az oldalát vagy a fejét paskoljuk meg, ettől biztosan tesz még egy pár kitörést. Ha már megtűri, hogy megpaskoljuk a fejét, csak akkor próbálkozzunk a megragadásával, ami a következőképpen történjen: Az egyik kezünk hüvelykujját helyezzük a harcsa szájába, majd a maradék négy ujjunkat tegyük az alsó álkapocs alá, és ezeket feszítsük felfelé. Mindenképpen határozott legyen a mozdulat és a fogás. Még ekkor is legyünk felkészülve arra, hogy maradhatott még ereje, és a következő pillanatban elkezdhet forogni a hossztengelye körül. Ha ezt megteszi, akkor valószínűleg el kell engednünk, és később kell újra próbálkoznunk! Amikor sikerült biztos fogást találni rajta, tegyük le botunkat, és hasonlóképp ragadjuk meg a másik kezünkkel is, de ezzel óvatosan a kopoltyúfedél alá is nyúlhatunk.
Természetesen a kisebb harcsákat kiemelhetjük egy kézzel is, viszont a nagyobbakhoz mindenképp szükség lesz a másik kezünkre is. Ekkor elérkezik a beemelés pillanata. Egy erőteljes mozdulattal át kell emelnünk halunkat a csónak peremén. A harcsa testének első harmadát kell átbuktatni rajta, hogy nyert ügyünk legyen, utána már szinte magától becsúszik a csónakunkban elhelyezett ponyvára. Egy dologra azonban itt is kitérnék. Még a horgászat előtt vizsgáljuk meg a csónak peremét, hogy mennyire sima a felülete, mert ha éles, akkor az le fogja szedni a harcsa nyálkáját. Ez pedig végzetes lehet a halunk számára.
Mit tegyünk, ha a kézzel való kivétel valami oknál fogva nem működik?
Kellően nagy és erős szákkal, 20-25 kilogrammos méretig kiemelhetjük a harcsát is. A vágóhorgot csak utolsó lehetőségként vegyük elő, mivel súlyos sérüléseket okozhatunk vele halunknak.
Megfogtunk egy harcsát, de vajon mekkora lehet? Magyarországon a súly a mérvadó, tehát erre vagyunk kíváncsiak mi is. Ilyenkor jelentkezik a “húzzuk fel egy fára”- effektus. Erről mindenkit lebeszélnék. Mint az előzőekben írtam, erre való a ponyva, amin halunk piheg. A fülekbe beakasztjuk a mérleg kampóját, a harcsa pedig belegömbölyödik a „matrac” közepébe. Mérlegelés, fotózás után pedig máris visszakerülhet éltető elemébe.
Persze nem mindig engedjük rögtön vissza, sőt van olyan, aki a konyhára szánja halát. Ilyenkor a fotózáshoz megfelelő fényviszonyokig, esetleg horgászat végéig szeretnénk életben tartani. A haltartó szák legtöbbször nem megfelelő méretű, a szájbilinccsel pedig - a vágóhoroghoz hasonlóan - súlyos sebeket ejthetünk harcsánkon. Marad tehát a kötélen való kikötés, azonban itt is sokan túlzásba esnek: vastag kötél az is többszörösen áthurkolva a szájában. Ehelyett egy speciálisan kialakított kötelet javasolnék.
Nézzük hát ennek elkészítését! Szükségünk van hozzá egy 9 méteres, 5 milliméter átmérőjű kötélre, egy 6 milliméter belső átmérőjű, 0,5 méter hosszú műszaki csőre és egy hajlékony drótdarabra.
Az elkészítés módja a következő: a kötél mindkét végét láng fölött meglágyítva összeolvasztjuk, hogy ne szálasodjanak. A drót segítségével befűzzük a kötelet a műszaki csőbe. A kötélre kötünk egy véghurkot, majd a hurokhoz húzzuk a műszaki csövet. A műszaki cső másik végénél kötünk egy oldalfület a kötélre. Ezzel el is készült a harcsapányva.
Az alkalmazás módja pedig a következő: A kopoltyúfedél felől a szájon áthúzzuk a véghurkot, majd ezt átvezetjük az oldalfülön, és ezen vezetjük át a szabad kötélvéget. Ennél fogva (de nem ezzel emelve!) köthetjük ki biztonságosan halunkat.
Természetesen ezen még lehet finomítani, ezért is várom ötleteiteket, hozzászólásaitokat.
Lukácsi Béla
(Lucioperca)
